Közélet

Kislányt fejelt le a buszvezető – fotók

Az eset még május elején történt, olvasónk a helyszínen képeket is készített. Az ügyben tájékoztatást kértünk, a BKV elismerte a történteket, a sofőrt kirúgták. Az alábbiakban először olvasónk levelét, majd a BKV válaszát közöljük.

Az eset csütörtökön (2014. május 8. – a szerk.) késő délután a XXIII. kerületi Újtelep út és Szentlászló utca sarkán lévő buszmegállóban történt. Miután egy 14-15 éves lányokból álló kis csoport a 123A jelzésű buszról leszállt, a busz vezetője a buszról szintén leszállt és a lánycsapat egyik tagját a megállóban lefejelte, úgy, hogy a kislány orra eltört. A járda és az úttest is tiszta vér volt. Nem egy fiút, vagy egy férfit, hanem egy 14 év körüli kislányt…

lefejelte2.jpg

Az esettel kapcsolatban a BKV az alábbi tájékoztatást adta:

2014. május 8-án este néhány, a buszon utazó lány hangoskodott a járművön. A járművezető a leszállási szándékuk ellenére egy megállóval továbbvitte a fiatal utasokat, akik emiatt szóváltásba keveredtek a járművezetővel. Az eset végül tettlegességig fajult.

lefejelte1_szerk.jpg

A megkeresésben leírt eset nem megengedhető munkavállalóink részéről. Járművezetőink akkor sem veszíthetik el türelmüket, ha az utas, vagy utasok viselkedésükkel nem tesznek eleget az utazási feltételeknek. Dolgozóinkat már a felvétel során szigorú szakmai követelmények szerint választjuk ki. Alapvető elvárás a kulturált megjelenés és viselkedés.

Felvételi eljárás kezdetén két napos kommunikációs képzésben is részesül minden jelentkező. Amennyiben valaki nem felel meg az elvárásoknak, azonnal megszüntetjük a munkaviszonyát, nem engedjük járművezetői munkakörben dolgozni. A szigorú szűrés ellenére is előfordulhatnak olyan esetek, amikor dolgozóink nem kellő körültekintéssel végzik munkájukat.

lefejelte4.jpg

Fontos számunkra, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő, ezért rendszeresen és célirányosan ellenőrizzük buszvezetőink kulturált megjelenését, viselkedését. Sajnos az érintett autóbuszvezetőnél a szigorú szűrésekkel sem lehetett megállapítani, hogy viselkedésével nem tesz eleget a szolgáltatói elvárásoknak. A történtek után az érintett járművező munkaviszonyát megszüntettük, már nem dolgozik Társaságunknál. A BKV sajnálatát fejezi ki az eset kapcsán.

lefejelte3.jpg

Ajánlott videó

Olvasói sztorik