Közélet

Lefejelte a BKV-sofőr a tinilányt – kirúgták

Egy szemtanú szerint a gyereknek eltört az orra. A járda és az úttest is tiszta vér volt. A közlekedési társaság sajnálja a történteket.

Az eset még május elején történt, a BKV Figyelő olvasója a helyszínen képeket is készített. Az ügyben tájékoztatást kértek, a közlekedési társaság elismerte a történteket, a sofőrt kirúgták.

A bloghoz eljuttatott levél szerint az eset május 8-án történt, késő délután a XXIII. kerületi Újtelep út és Szentlászló utca sarkán lévő buszmegállóban. Miután egy 14-15 éves lányokból álló kis csoport leszállt a 123A jelzésű buszról, a sofőr egyiküket – egy 14 év körüli lányt – úgy lefejelte, hogy eltörte az orrát. A járda és az úttest is tiszta vér volt.

Egy szemtanú a TV2 riporterének elmondta, a lány – aki szerinte nem 14 hanem 16 körüli lehetett – trágár szavakkal illette a sofőrt. Beszélt arról is, hogy miután a fiatalt lefejelték, megjelent az apja, aki összeverekedett a buszvezetővel. A rendőrök választották szét őket.

A BKV szerint a lány hangoskodott és a vele lévőkkel együtt le akart szállni, a buszvezető pedig egy megállóval tovább vitte őket, emiatt keveredtek szóváltásba, amely tettlegességig fajult. Közölték, a megkeresésben leírt eset nem megengedhető munkavállalóik részéről, embereik akkor sem veszíthetik el türelmüket, ha az utas, vagy utasok viselkedésükkel nem tesznek eleget az utazási feltételeknek. Sajnálatukat fejezték ki a történtek miatt.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.