Közélet

Több mint 170 fiatalt keresnek a rendőrök országszerte

Az érintettek részben kalandvágyból, kíváncsiságból indulnak útnak.

Jelenleg is 171 tavaly eltűnt fiatal- és gyermekkorút keres a rendőrség, 2013-ban összesen több mint 12 ezer fiatalt kerestek ilyen okok miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az eltűnt gyermekek közelgő világnapja kapcsán keddi sajtótájékoztatón, Budapesten. Kovács Viktória elmondta: az érintettek részben kalandvágyból, kíváncsiságból indulnak útnak, de jelentős azoknak az eltűnt fiataloknak a száma is, akik gyermekvédelmi gondoskodás alatt állnak, közösségi szállásokon laknak vagy elvált szülők gyerekei.

Kárász Róbert műsorvezető, az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű program ötletgazdája felidézte: a kezdeményezést 2011-ben indította el, és idén már kilenc városban – Budapesten, Veszprémben, Győrben, Kecskeméten, Szombathelyen, Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Nyíregyházán és Tatabányán – lesznek programok május 25-én – írja az MTI.

Az Egyesült Államokban a hatéves Etan Patz eltűnésének napját Ronald Reagan amerikai elnök 1983-ban az eltűnt gyermekek nemzeti napjává nyilvánította. A kisfiúnak 1979 májusában veszett nyoma, amikor a szülei először engedték el egyedül az iskolába, de már az iskolabusz megállójához sem érkezett meg. Meggyilkolását két évvel ezelőtt vallotta be egy férfi, aki elmondta: megfojtotta a fiút, és a holttestet egy dobozba rejtette.

Az eltűnt kiskorúak ügyét Európában a 2001-ben megalakult Eltűnt és Szexuálisan Kihasznált Gyerekekért Európai Föderáció karolta fel, amely ernyőszervezetként koordinálja a megelőzéssel és az eltűntek felkutatásával kapcsolatos feladatokat. A szervezet kezdeményezte, hogy május 25. legyen az eltűnt és bántalmazott gyermekek napja. A világnap célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a megelőző stratégiákra és az országok közötti együttműködés fontosságára.

Kárász Róbert előrevetítette: az idei emléknapon rekordkísérlet részeként egyszerre nyolcezer világító lufit engednek magasba a kilenc helyszínen, és hatvan jótékonysági koncertet tartanak.  Beszámolt arról is, hogy eltűnt fiatalok tejesdobozokon közölt fotóinak segítségével eddig tizenöt gyereket találtak meg.

20 év után lettek meg

Vannak elképesztő esetek, amikor több évtized után találnak rá egykor csecsemőkorban eltűntekre. Tavaly ausztrál földön találtak meg egy 11 hónaposan, anyjával eltűnt amerikai kislányt. Az apa 1994-ben vesztette szem elől az anyát és közös gyereküket, de nem adta fel a keresést, és kitartó munkája meg is hozta gyümölcsét: a rendőrségnek átadott információi alapján a lakhelyüktől több ezer kilométerre rátaláltak anyára és lányára. Más kérdés, hogy a pár már azelőtt szakított, hogy a gyerek megszületett volna, tehát a kislánynak nem sok apaemléke volt biológiai édesapjáról. A nő börtönbüntetés elé néz.

2011-ben még elképesztőbb esetre derült fény: egy lány annyira nem érezte az azonosságot szüleivel, hogy DNS-vizsgálatot végzett magán. Kisült, nem rokona azoknak, akiket addig a szüleinek hitt (valamelyest). 1987-ben, 19 naposan rabolták el a kórházból, ahol lázasan feküdt. Valódi anyja soha nem adta fel a reményt, hogy találkozni fognak. Lánya az interneten kezdett el kutakodni olyan nők után, akik elvesztették gyermeküket, és így talált rá az anyjára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik