Közélet

Több tucat gyerek halt meg a kigyulladt buszon

Legkevesebb 32 gyermek halálra égett, 24 társuk pedig súlyosan megsérült egy autóbusz balesetében vasárnap Kolumbia északi részén - közölte a helyi vöröskereszt hétfőn.

A busz, amely a pünkösdista egyház istentiszteletéről szállította haza a gyerekeket, eddig ismeretlen okból kigyulladt a Karib-tengeri partvidékhez közeli Fundación városában. A gyerekek egy része a lángokban veszítette életét, a többi áldozat a kórházba szállítás után halt meg.

A helyi rendőrség szerint a gyerekek egy- és nyolcéves közöttiek voltak. Azt is közölte, hogy a buszon robbanás történt, és ezután gyulladt ki a jármű. Helyi médiajelentések szerint a járművön műanyag kannákban benzint csempésztek, ez okozhatta a robbanást, de hivatalosan ezt az értesülést nem erősítették meg.

Juan Manuel Santos kolumbiai elnök, aki rettenetes tragédiáról beszélt, a szerencsétlenség helyszínére készül utazni. Twitter-üzenetében azt írta, hogy az országot gyászba borította a szerencsétlenség.

Halálos buszbaleset Brazíliában

Súlyos autóbaleset történt vasárnap Brazília északkeleti részén is, legalább 20 ember halálát okozva.

Az első beszámolók szerint a mintegy negyven embert szállító autóbusz a Ceará állambeli Canindé település határában, Fortaleza városától 115 kilométerre lerohant az országútról. A balesetet túlélő sofőr azt állítja, hogy hirtelen fékezett előtte egy motoros, s miközben megpróbálta elkerülni az ütközést, elveszítette uralmát a jármű felett.

A halálos áldozatok mellett sokan súlyosan megsérültek a balesetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik