Közélet

Felfüggesztett börtönt kapott a pucér randalírozó

A férfi „mutatványa” az ügyészség szerint pánikot okozott, többen egy kávézó zárt részébe menekültek és még az értékeiket is hátrahagyták.

Gyorsított eljárásban bíróság elé állították azt a férfit, aki április végén, pucéran futkározott Budapesten, a Szent István téren és annak környékén. A meztelenkedőt köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntettében találták bűnösnek és ítélték egy év börtönbüntetésre, két évre felfüggesztve. A férfi mellé pártfogót is kijelöltek.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatásából kiderül, a vádlott súlyosan ittas állapotban volt, így akart bemenni az egyik kávézóba. Mivel a tulajdonos nem engedte be, összetört egy cseréphamutálat, majd annak darabjaival összevagdosta magát. A férfi pánikot okozott, a teraszon lévők bemenekültek a kávézó zárt részébe, még az értékeiket is kint hagyták. A történteket a még a távolabb tartózkodók döbbentek figyelték.

Ahogy arról beszámoltunk, a történtek után a férfi előzetes letartóztatásba került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik