Közélet

Zsanett-ügy: kártérítést kapnak a rendőrök

Az egyenruhások harminc napot ültek előzetes letartóztatásban, ezért mentek perre.

Pár százezer forintos kártalanítást kapott fejenként az az öt rendőr, akik a Zsanett-ügyben ártatlanul ültek előzetes letartóztatásban 30 napot – tudta meg a Blikk. Az egyenruhások – akik közül már csak négyen dolgoznak rendőrként – perre mentek az állammal, miután egy fiatal nő azzal vádolta őket, hogy megerőszakolták. Bűncselekmény hiányában felmentették őket, ahogy a pótmagánvádas eljárásban is, akkor azonban bizonyítottság hiányában.

Dr. Magyar György, az egyik egyenruhás védője a lapnak elmondta, az érintettek jogerősen megegyeztek a bíróságon az állam képviselőjével, elfogadták a kártalanítási ajánlatot. Ezt a pénzt kifejezetten a börtönben töltött 30 napért kapták. Az ügyvéd hozzátette, a méltányos egyezség mindkét félnek előnyösebb, mint az elhúzódó peres eljárás.

Mint ismert, a fiatal nő azt állította: 2007. május 4-én hajnalban Budapesten a Múzeum körútnál öt rendőr közlekedési ellenőrzés címén feltartóztatta. Pár utcával odébb állítása szerint ketten megerőszakolták, majd hazakísérték és elvettek tőle 20 ezer forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik