Közélet

Mostantól mobilon is látod, ha nem jön a busz

Szerdától működik a BKK Info mobilalkalmazása, amely ingyenes, személyre szabott és azonnali tájékoztatást nyújt a budapesti közösségi közlekedés aktuális változásairól – jelentették be a BKK vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon.

Így néz ki az app:

bkkapp2.jpg

Az alkalmazás egyelőre androidos és Apple készülékekről érhető el, de hamarosan Windows Phone-ról is hozzáférhető lesz – mondta Nagy Levente, a BKK üzletfejlesztési és ügyfélkommunikációs igazgatója. Az Apple Store-ban és a Google Play áruházban a BKK Infóra kell rákeresni a letöltéshez.

Aki már korábban regisztrált a BKK Info oldalán, annak már nem kell újra, használhatja a már meglévő felhasználónevét és jelszavát. A profil menüpontban állíthatjuk be, mely járatokról, milyen időpontban és mely szakaszokról kérünk információt.

A járatok változását jelző üzenetek a zavarok regisztrálását követően egy percen belül megjelennek az alkalmazásban – mondta Nagy Levente. Az applikáció mutatja az egy hétre előre tervezett forgalmi változásokat, valamint a távlati terveket is.

A tervek szerint rövidesen a Futár funkcióit is integrálják az alkalmazásba és útvonaltervező is lesz. Az utasészrevételekre egyelőre nem lesz lehetőség, erre a funkcióra tehát egyelőre marad például a BKV-Figyelő mobilverziója.

A tájékoztatásról általánosságban szólva Vitézy Dávid vezérigazgató elmondta: igyekeznek erre minél nagyobb figyelmet fordítani, ezért hozták létre a BKK Facebook-oldalát, ahol a menetrendi változásokat azonnal megjelenítik és a BKK Info oldalat, ahol a diszpécserinformációk is hozzáférhetőek.

A BKK menetrendi információi továbbra is nyilvánosak maradnak, bárki létrehozhat más-más applikációkat, a BKV-Figyelő mobil oldalán például már eddig is elérhetőek voltak a BKK menetrendjei és ez a jövőben is így marad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik