Közélet

Bedrogozott férfi verte meg a gyöngyösi buszsofőrt

A támadó háromszor vágta halántékon a jármű vezetőjét. A dühöngőt barátai fékezték meg.

Kábítószer hatása alatt állt az az utas, aki azért bántalmazta az autóbusz vezetőjét, mert a garázda barátját nem engedte felszállni a menetrend szerinti járatra Gyöngyösön – közölte a Heves Megyei Főügyészség hétfőn. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, illetve, hogy az őrjöngő mellé rendeljenek ki pártfogót.

Az eset idén januárban történt. A férfi kora reggel szállt fel a buszra a Pesti úton. A Jászkun Volán járata 6 óra körül gurult be a megállóba, miután az utasok többsége felszállt, a vádlott és barátai tovább beszélgettek, ezért a sofőr bezárta az ajtót és elindult.

Ezt látva a társaság egyik tagja két kézzel ütni kezdte a jármű kerék feletti, oldalsó ablakát. A buszvezető megállt majd leszállt, hogy kérdőre vonja az erőszakoskodót. Ekkor a vádlott még elnézést kért tőle a barátja nevében, egyúttal megkérte, hogy vegye fel őket. A sofőr közölte, hogy felszállhatnak, kivéve azt, aki rávágott az üvegre.

A válasz azonban már nem volt ínyére, odalépett a buszvezetőhöz, és egymás után háromszor halántékon vágta, úgy, hogy a sofőrnek leesett a szemüvege. Könnyebb sérüléseket szenvedett. A dühöngőt barátai fékezték meg.

Kiderült, a bántalmazó a történtek előtt speedet fogyasztott. A férfi közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és
kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklása miatt állhat hamarosan bíróság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik