Közélet

Dolgoznak a rendőrök, akik összeverhették a borsodi családot

Az ügyben folyik a nyomozás, ám gyanúsított egyelőre nincs. A családot képviselő ügyvéd szerint nehéz elképzelni, hogy nem bizonyosodik be a rendőrök büntetőjogi felelőssége, de ha mégis, akkor a strassbourgi bírósághoz fordulnak.

Nem függesztették fel azoknak a rendőröknek a szolgálati viszonyát, akik négy férfit megvertek tavaly szeptemberben – tudta meg a Bors. A kartörő, bántalmazó egyenruhások 8 év börtönt is kaphatnak. Az érintettek jogi képviselője, dr. Magyar Gábor szerint a rendőrök felkészültek rá, hogy számonkérhetik őket. Ezért a négytagú család szabadon bocsátásakor a megvert férfiakkal aláírattak egy nyilatkozatot, amelyben kijelentették: panaszmentesek.

A lap csütörtökön kereste a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot, s arról érdeklődött: lefolytattak-e belső vizsgálatot, s ha igen, az elmarasztal­ta-e a gyanúba kevert rendőröket. Dr. Gaskó Ber­talan, a főkapitányság szóvivője elhárította a nyilatkozatot. Információik szerint az ügyben érintett rendőrök továbbra is dolgoznak, nem függesztették fel szolgálati viszonyukat.

A Bors csütörtökön írt arról, hogy négy rendőr durván bántalmazott egy családot – apát, fiát és két unokatestvért – tavaly szeptemberben Sátoraljaújhelyen. Az érintettek szerint volt ütlegelés, rugdosás, pofon, fejtaposás, sőt, egyiküknek állítólag megcsavarták a heréit is.

Az ügyet vizsgálja az ügyészség, a nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik. A hivatali eljárásban elkövetett bántalmazásért egyébként kettőtől nyolc évig terjedő börtön szabható ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik