Közélet

Családirtással fenyegette az ügyészséget a nógrádi férfi

A 25 éves fiatal közölte, megöli sörétes puskával azt, aki feljelentette, az illető szeretteivel, a tanúkkal, majd három kisgyermekével és saját magával is végez.

A terrorelhárítók csaptak le arra a 25 éves férfira, aki április végén levelével próbálta kényszeríteni a Salgótarjáni Nyomozó Ügyészséget, hogy követelésének tegyen eleget. Hogy pontosan mit akart kiharcolni, a rendőrség nem közölte, ám azt igen, hogy többek megölésével fenyegetőzött. Azt írta, sörétes puskával végez az őt feljelentő személlyel, annak családtagjaival, a tanúkkal, majd három kiskorú gyerekével és saját magával is.

Elfogásához a megyei rendőr-főkapitányság a Terrorelhárítási Központtól kért segítséget. A TEK-esek végül szerdán, Szécsény belvárosában kapták el a rimóci fiatalt.

A fiatal ellen terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt indult eljárás. A gyanúsított őrizetben van és kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

Olvasói sztorik