Közélet

Börtönbe menekült házsártos felsége elől

Egy házi őrizetben lévő férfi annyira nem tudta elviselni neje folyamatos zsörtölődését, hogy a rácsok mögött akart nyugalmat találni.

A Franciaország északi részén élő ötvenéves férfit még 2013-ban ítélték el több ittas vezetéssel kapcsolatos törvénysértés miatt, de áprilistól büntetését házi őrizetben tölthette, nyomkövetős lábpereccel a lábán. Azonban hazaengedése nem úgy sült el, ahogy azt a hatóságok tervezték – jelentette a francia sajtó. Philippe Brongniart múlthét pénteken ugyanis levágta magáról a nyomkövetőt, de nem azért, hogy a hatóságok elől meneküljön. Épp ellenkezőleg. A házi őrizet feltételeinek megszegésével éppen a hatóságok segítségét kérte: azt akarta elérni, hogy visszakerülhessen a börtönbe. Mert inkább a rácsok mögötti életet választotta a feleségével töltött idővel szemben.

Az esetről szóló beszámolók szerint egy, a feleségével történt veszekedés után döntött úgy, hogy jobb lesz neki, ha egy börtönben tölti le a büntetéséből még hátralévő időszakot, ahova el is ment, hogy személyesen jelentkezzen. Ott azonban közölték vele, hogy ilyen hirtelen nem tudják csak úgy visszafogadni, és hazaküldték, ahol másnap jelentek meg a rendőrök, hogy a nyomkövető levágása miatt letartóztassák.

A férfi sorsáról hétfőn döntött egy bíróság, amely két hónapig tartó börtönbüntetésre ítélte. A bíróságon Brongniart elmondta: „a feleségével történt konfliktus” vitte rá a nyomkövető levágására. Ügyvédje szerint a férfit túlságosan váratlanul helyezték át házi őrizetbe, és a börtönélet ritmusát megszokó védence lelkileg nem volt megfelelően felkészülve a változásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik