Közélet

Ürüléket küldött a tanárának, letartóztatták

Az ok egyelőre ismeretlen, de az ürülék eredete nem, tehéntől és kutyától származott.

Egy tizennyolc éves amerikai fiút kerestek nagy erővel a rendőrök, karöltve a postásokkal és a helyi tanárokkal, miután a fiú háromszor is egy csomag ürüléket küldött egy worcesteri gimnázium igazgatóhelyettesének – írja a The Delmarva Daily Times.

Az amerikai fiatal az első csomagot még április 30-án küldte az igazgatóhelyettesnek, ekkor a tanár egyből a rendőrökhöz fordult, akik pedig a postásokhoz. Arra kérték őket, hogy próbálják visszanyomozni, ki adhatta postára a szagos dobozt.

Két nap múlva azonban még két újabb csomag érkezett, a postai alkalmazottaknak ekkor sikerült feljegyezniük a fiú kocsijának a rendszámtábláját, ez alapján kezdték el keresni őt a rendőrök. Meg is találták őt, vagyis először csak a kocsit, egy parkolóban. Aztán jött a fiú, szerencsétlenségére több üveg alkohollal.

Nem tudni, miért tette

A rendőrök őrizetbe vették, a vád ellene pedig háromrendbeli zaklatás, ami tovább súlyosbodott azzal, hogy tanárt, közfeladatot ellátó személyt zaklatott. Az, hogy 18 évesen még alkohol is volt nála, csak tovább rontott a helyzeten.

A fiú elismerte, hogy ő küldte a csomagokat a tanárnak, de az egyelőre nem derült ki, hogy miért. A letartóztatásnak végül nem lett folytatása, nem emeltek ellene vádat, de az iskola házon belül eljárást indított ellene, tíz napra felfüggesztették.

„Megígérhetjük, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetek nem maradnak következmények nélkül. Iskolánkban nem megengedett az ilyen viselkedés” – mondta a gimnázium szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik