Közélet

Rendőrök verhették össze a borsodi családot

Törött csukló, ütlegelés, rugdosás, fejtaposás – az ügyet vizsgálja az ügyészség, ám gyanúsított egyelőre nincs.

Rendőri brutalitásról számolt be egy négytagú család, melynek tagjaival – elmondásuk szerint – a sátoraljaújhelyi őrszobán bántak el az éjszakai ügyeletesek, összesen négy egyenruhás. A Miskolci Nyomozó Ügyészség vizsgálja az ügyet – írja a Bors.

A négytagú családot dr. Magyar Gábor képviseli. A jogászlappal közölte: ügyfeleit minden ok nélkül állították elő a sátoraljaújhelyi rendőrkapitányságra még tavaly szeptemberben, egy férfit, annak fiát és unokatestvéreit. Az egyenruhások igazoltatták őket, közben otromba hangnemben célozgattak származásukra, majd a szolgálati kocsi motorháztetejére fektetve megbilincselték és bevitték őket. A bántalmazás az ügyvéd elmondása szerint már a benzinkúton elkezdődött, majd a rendőr­autóban és a kapitányságon folytatódott.

Az idősebb férfi két héttel korábban gerincműtéten esett át, azonban hiába mondta ezt el a rendőröknek,  testszerte bántalmazták. Rokonát egy asztal lábához bilincselték, többször megrúgták, rátapostak a fejére. Neki eltört a csuklója. Míg egy másik családtagnak lehúzták a nadrágját, és a heréjét csavargatták. Az idősebb férfi fia néhány pofonnal megúszta, de a látottak hatására sokkot kapott, azóta is gyógyszereket szed – sorolta a részleteket a jogász. Az egyik érintett a lapnak elmondta, hiába könyörgött egyikük orvosért, a rendőrök azt mondták, csak akkor hívnak, ha már meghaltak.

Az ügyben hivatali eljárásban elkövetett bántalmazás miatt folytatnak nyomozást ismeretlen tettes ellen. A tanúmeghallgatások már megtörténtek, a vizsgálatba orvos szakértőt is bevontak. Az eredményekre azonban még várni kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik