Közélet

Jogosan ölt és csonkított kutyákat egy vadász

A rendőrség szerint Bogyóka, a németjuhász és a kis puli is vadat űzött.

A solti eset márciusban került a hírekbe, amikor helyi állatvédők a házaktól körülbelül egy kilométernyire, egy bozótosba dobva találták mega környékről eltűnt németjuhászt és kistermetű „barátját”. Jobban mondva a megcsonkított tetemüket: mindkettőnek le volt vágva az orra. Kiderült az is, hogy a puli vemhes volt.

Állatkínzás miatt indítottunk eljárást, ám a tanúk kihallgatása után és a vadászati törvény alapján ezt megszüntettük – mondta el a Blikknek Hürkecz Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hiába állította több szomszéd is, hogy a vadász V. János hidegvérrel puffantotta le az ebeket. A nyomozás szerint Bogyóka és társa a vadakat űzte.

A németjuhász, Bogyóka gazdája szerint a két kutya mindössze néhány méterre játszottak a tanyától. Ehhez képest a vadász azt állította, két elkóborolt kutya hajtotta az őzeket. Nem ez volt az első ilyen eset, V. János a solti tanyavilágban már több gazda kedvencébe eresztett golyót és csonkított meg. A hatóságok szerint akkor is olyan kutyákkal végzett, amelyek éppen a vadakat űzték – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik