Közélet

Forgalommal szemben biciklizett az ötéves kisfiú Bács-Kiskunban – videóval

A rendőrség szerint a gyerek a sáv közepe felé kormányzott a forgalmas úton. Egy autónak még fékeznie is kellett, nehogy elüsse.

A bicikliző gyereket egy szolgálaton kívüli rendőr szúrta ki vasárnap késő délután Kiskunfélegyházán, az Izsáki úton. A gyerek a megyei rendőr-főkapitányság szerint a forgalommal szemben haladt és a sáv közepe felé kormányozott, egy autós csak szokatlanul nagy oldaltávolsággal tudta őt kikerülni, a következő jármű pedig le is fékezett, hogy el ne üsse a magányosan tekerő kisfiút.

Az őrnagy ekkor megállt autójával és megállította a kerekező gyereket. Az 5 éves kisfiú felügyelet nélkül, egyedül biciklizett, de meg tudta mondani, hogy mi a neve, illetve hogy hol lakik. Kiderült, hogy a rendőr családja ismeri a fiú szüleit, így autójukkal hazavitték a kicsit.

A gyermek édesapja hálásan megköszönte, hogy hazavitték gyermekét és megóvták egy esetleges balesettől. Elmondta, hogy csak az otthonuk melletti játszótérre engedte le a gyereket biciklizni, és nem is tudott róla, hogy a kicsi csavarogni ment.

Olvasói sztorik