Közélet

Hullát találtak a bérelt lakóautóban

Egy legénybúcsúra tartó társaság útközben fedezte fel a holttestet a lakóautó egyik külső tárolójában.

A 11 fős társaság a híres Kentucky Derby-re indult Minneapolis városából, de az utazás alig két órával az indulás után véget is ért, amikor egyikük kinyitotta a bérelt lakóautó egyik elülső csomagtartóját egy pihenőhelyen, az autópálya mellett. Az egyik résztvevő a Minneapolis Star-Tribune című lapnak elmondta: a tárolóból “furcsa szag” csapta meg az orrukat, és a holttestet akkor találták meg, amikor egy másik rekeszt is kinyitottak. A holttest “nem tűnt frissnek” – közölte a lappal Jake Wanek.

A huszonéves fiatalokból álló társaság azonnal kihívta a rendőröket, akik több órán át hallgatták ki őket, mielőtt engedték, hogy távozzanak. A vőlegény elmondása szerint a rendőrök “eleinte egyértelműen gyanúsnak” tartották a társaságot, de “hamar rájöttek, hogy semmi közük a holttesthez”.

A lakóautó, amelyben a holttestet találta a legénybúcsúra tartó társaság
Fotó:Twitter

A lakóautót egy magánszemélytől bérelték ki, aki elindulás előtt figyelmeztette őket, hogy a jármű elején található két külső tárolórekesz nem működik, és ne nyissák ki azokat. A vőlegény szombaton azt mondta a Star-Tribune-nek, hogy egyikük sem fogja elárulni, hogy kitől béreltékt a járművet, a folyamatban lévő nyomozás miatt.

A lap szombaton közölte, hogy a csütörtök este megtalált holttest egy novemberben eltűnt 22 éves férfi volt, akit Anoka városában láttak utoljára – ott, ahol a legénybúcsúra tartó társaság a lakóautót bérelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik