Közélet

Kinder-meglepetés: heroin volt a tojásban

Manchesterben érdekes megoldással terjesztik a drogokat.

Nem kicsit lepődtek meg azok a manchesteri rendőrök, akik a hét elején kindertojásokat találtak az utcán járőrözés közben. A tojássárgájában nem vidám vízilovakat vagy összeszerelhető kisautót, de még csak nem is fröccsöntött Törpapát találtak, hanem kábítószert. Heroint és kokaint.

Úgy tűnik, ezeket a kedves játékokat használták a dealerek a – legjobb minőségű – kábítószer terjesztésére. Nem lehet tudni, hogyan kerültek az utcára a csomagok; és egyelőre gyanúsítottak sincsenek az ügyben.

A rendőrség szóvivője nyilatkozatában elmondta: meglepetés volt számukra a tojások tartalma (ennyit a kinder-meglepetésről); és csalódottan vették tudomásul, hogy játék nem is volt bennük.

Furcsa lelkületű dealerek dolgozhatnak mostanában a szakmában, hiszen emlékezhetünk, hogy Pittsburghben a McDonald’s-ban épp a gyerekmenü játéka volt a jelszó a drogot vásárolni óhajtók számára.

Itthon is akadt, aki úgy gondolta, remek ötlet a sárga kis műanyag tartóban elrejteni a drogot. Március elején, Kalocsán csaptak le a rendőrök egy marihuánát árusító dílerre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.