Közélet

Ginával kábítottak el gazdag férfiakat Budapesten

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 04. 30. 10:20

A kábítós bűnöző egyik kiszemeltjét legalább három-négymillió forintos kár érte, eltűnt egyebek mellett a telefonja, az órája, az öltönyei, minden, ami mozdítható volt.

Saját áldozatai fogták el és adták rendőrkézre azt a 30 éves férfit, akiről kiszemeltjei szerint okkal feltételezhető, hogy a Gina nevű dizájnerdroggal az elmúlt egy évben több tehetősebb fiatal férfit „ütött ki” népszerű, külföldiek által is látogatott belvárosi szórakozóhelyeken – írja a nol.hu. Azt mondták a tettesről, amolyan könnyen ismerkedő típus, aki újdonsült ismerőseit azonnal meghívja egy italra. Miközben fizet, ügyel rá, hogy a társaságból néhányan legalább lássák, vastag a pénztárcája.

Egyik utolsó elkábított áldozata a lapnak elmondta,  március végén egy mulatóban szórakozott a barátaival, amikor a féri hozzájuk csapódott. Nem tudja, mikor tehette az italába a Ginát. Csak arra emlékszik, hogy hirtelen érezte, hogy valami nincs rendben vele. Lement a parkolóba, ahol máskor a kocsijának kellett volna állnia, de akkor nem volt ott.

A rabló vele ment, mint aki segíteni próbál rajta. Később ez lett a veszte. A parkoló kamerája ugyanis azonosításra alkalmas képet készített róla.

A férfi elmondta, a bűnöző kipakolta a lakását, három-négymillió forint lehet a kára. Elvitte a telefonját, az óráját, a tabletjét, a kocsija kulcsait, a kabátjait, hét öltönyét, mindent, ami mozdítható volt. Másnap, amikor magához tért, elkérte a térfigyelő kamera felvételeit, és körbejárta azokat a szórakozóhelyeket, ahol előző nap megfordultak. Végül sikerült kideríteni, hol lakik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Vote YES near Vote NO posters seen in Dublin's city center advocating repeal and calling for retention of the Eighth Amendment of the Irish Constitution - a referendum fixed for May 25th.
On Thursday, May 10, 2018, in Dublin, Ireland. (Photo by Artur Widak/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.