Közélet

Hat évet kapott, 14 ember halt meg miatta

A román kamionsofőr tizennégy halálos áldozattal járó tömegszerencsétlenséget okozott 2011. október 30-án az M43-as autópályán.

A bíróság halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a 32 éves aradi férfit. Hét évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, és öt esztendőre kiutasította Magyarország területéről. A vádlott a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A férfi kamionjával 20 tonnányi faárut szállított Németországba. Az M43-as autópálya 17-es kilométere közelében, egy jobbra ívelő kanyarban előbb áttért a belső forgalmi sávba, majd átszakította a középső elválasztó korlátot, és a jobb pályatesten összeütközött egy román mikrobusszal. A busz tizennégy utasa a helyszínen életét vesztette, egy ember pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az áldozatok – köztük egy hatéves kislány, egy nyolcéves kisfiú és négy nő – valamennyien román állampolgárok voltak.

A balesetben a kamionsofőr is megsérült, a megbilincselt férfi a másodfokú tárgyalásra is sántikálva érkezett, a szakértői vélemény szerint újabb műtétre és rehabilitációra szorulna. A mikrobusz – forgalmi engedélye szerint – kilenc utast szállíthatott volna, a járműben azonban gyárilag csak nyolc ülés volt, a többi széket házilag szerelték be, s a csomagoknak sem volt külön tárolórekesz.

A vádlott korábban elismerte, hogy az indulás előtt rosszul érezte magát, influenzaszerű tünetei miatt gyógyszert szedett, de attól kiütései lettek, ezért orvoshoz fordult. Az Arad megyei kórházban infúziót, majd olyan gyógyszereket kapott, amelyeket otthon is szedett. A másodfokú eljáró bíróság döntésével – tekintettel többek között a vádlott egészségi állapotára – enyhítette az első fokon eljáró bíróság hét év szabadságvesztést kiszabó ítéletét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik