Közélet

A férj gyilkolt Újpesten

A 37 éves nőt késsel ölte meg gyilkosa. Ismerősei találtak rá, ekkor már nem élt.

Ahogy arról hétfő este beszámoltunk, egy női holttestet találtak Budapesten, a IV. kerületi Pozsonyi utcában. Később közölte a rendőrség, hogy a 37 éves nő bűncselekmény áldozata lett, és emberölés gyanúja miatt eljárást indítottak. A rendőrség kedden közölte, egy 67 éves férfit gyanúsítanak, de részleteket nem közöltek.

A Hír24 úgy tudja, a tettes az áldozat férje. Információink szerint a nő hajléktalan életmódot folytatott, éppen ismerőseinél, egy a Pozsonyi út és a Chinoin utca találkozásánál álló, lepusztult házban volt, amikor megölték. A két – ugyancsak hajléktalan életmódot folytató – ismerőse guberálni ment, a kapujában még találkoztak is a későbbi gyilkossal, aki azt mondta, hogy a nő férje. Ezután ők elmentek, és mire visszatértek, az asszony már halott volt. Gyilkosa leszúrta.

Úgy tudjuk, a szurkáló a szomszéd utcában, egy házban rejtőzött el a rendőrök elől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik