Közélet

Rendőrök erőszkolhatták meg a turistát

Vád alá helyezték a párizsi rendőrség elitalakulatának két tagját egy kanadai turistanő csoportos megerőszakolásának gyanúja miatt.

A két megvádolt rendőrt rendőrségi felügyelet alá helyezték, bár az ügyészség az előzetes letartóztatás elrendelését kérte – adta hírül az MTI.

A bűnügyi rendőrség székházában még szerdára virradó éjjel történt esetet a francia kormány súlyosnak minősítette és határozott fellépést ígért az elkövetők ellen. Bernard Cazeneuve belügyminiszter vasárnap jelezte, hogy le fogja vonni a következtetéseket, amennyiben a bűncselekmény beigazolódik.

Az elitalakulatnak összesen négy tagját vették őrizetbe még csütörtökön. Kettőt közülük szombaton szabadlábra helyeztek, az egyik ellen semmilyen gyanú nem merült fel, a másik férfit az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti, “jogi képviselővel rendelkező tanú” státusba helyezték.

A vád alá helyezett rendőrök közül az egyik elismerte, hogy szexuális kapcsolatot létesített a 34 éves kanadai sértettel, de azt állította, hogy az a nő beleegyezésével történt, és határozattan cáfolt “bármilyen erőszakot” – mondta ügyvédje, Sébastien Schapira. A rendőr egyébként először – kollegáihoz hasonlóan – magát a szexuális kapcsolatot is tagadta. A másik három rendőr csütörtök óta nem módosított az álláspontján.

Az ügyben a párizsi ügyészség szombaton indított előzetes eljárást csoportosan elkövetett erőszak, valamint bűntényi leltár módosítása miatt. A nő harisnyája és szemüvege ugyanis eltűnt a feltételezett bűntett közben.

Az ügy hatalmas megdöbbenést váltott ki a párizsi bűnügyi rendőrség legendás székházában, ahol a bonyolult és nagy kockázattal járó beavatkozásokkal megbízott elitalakulatok dolgoznak.

“Ez nagyon nehéz pillanat az itt dolgozó rendőröknek, mert bármi is lesz az ügy kimenetele, az arculatunk besározódhat egy jó időre” – mondta még pénteken egy neve elhallgatását kérő nyomozó.

A sértett azt állítja, hogy kedd este találkozott a rendőrökkel a párizsi belvárosi Saint-Michel negyedben, nem messze a rendőrség székhelyétől, egy ír kocsmában, amely a bűnügyi rendőrök törzshelyének számít. A közös kocsmázás után a nő elfogadta a rendőrök meghívását és elkísérte őket a Szajna másik partján, az Orfevres rakparton található irodájukba. Onnan sokkhatás alatt jött ki és az épület előtt szolgálatot teljesítő rendőrnek azt mondta, hogy megerőszakolták, majd azonnal feljelentést tett az illetékes kerületi rendőrőrsön.

A nőt azonnal orvosi vizsgálatnak vetették alá, DSN-mintákat is vettek, de azok eredménye egyelőre nem ismert.
A négy rendőr otthonában, valamint a feltételezett bűncselekmény helyszínén a rendőrséget felügyelő szerv, az IGPN házkutatást rendelt el. A belügyminisztérium jelezte, hogy az érintett rendőrök ellen fegyelmi eljárás is indult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik