Közélet

Megpróbált elgázolni férjét, mert kritizálta vezetési stílusát

Mindezt a húsvét vasárnapi istentisztelet után, egy templom parkolójában.

Előfordult már Önökkel, hogy halálfélelmük volt egy sofőr mellett, és alig várták, hogy kiszállhassanak az autóból, azzal a gondolattal, hogy mellé soha többet nem ülnek be? Amit könnyű megtenni egy kolléga vagy egy nem túl közeli ismerős esetében, de amikor házastársról van szó, az már egészen más szintre emeli a problémát. Mint annak az amerikai férfinak, akit a Tennessee állambeli Clarksville városában akart elgázolni felesége. Azért mert nem volt hajlandó beülni mellé.

A The Leaf Chronicle című lapban megjelent beszámoló szerint a 36 éves nő férje rettegve ült az autóban, amikor felesége elvitte őt és lányukat a városban lévő templomukba, a húsvét vasárnapi istentiszteletre. Majd a szertartás vége után a férfi közölte párjával, hogy nem hajlandó beülni mellé az autóba, mert annyira rosszul vezet, hogy fél egy járműben utazni vele.

A nő a kritikát nem vette könnyedén, és amikor a férfi elsétált az autótól, a nő felé fordította a járművet, majd a gázpedálra taposott. A férj elmondása szerint az autó átugratott a padkán, és neki a közelben lévő fák közé kellett ugrania, hogy nehogy elgázolja a felesége. Aki ezután hazaautózott. A férj azonban közben ráhívta a rendőröket, és a Fort Campbell katonai bázison található otthonában a katonai rendészet emberei közölték a nővel, hogy várnak rá Clarksville város rendőrei.

Sarai Longhenryt a rendőrök letartóztatták, börtönbe vetették, és testi sértés vádjával indítottak eljárást ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik