Közélet

Acélbetétes bakanccsal rúgták félholtra a miskolci zenészt

A fiatalok minden ok nélkül támadtak a zenészre. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy soha nem lesz képes önálló életre.

Vádat emelt az ügyészség a két fiatal ellen, akik 2012 tavaszán félholtra vertek egy férfit Miskolcon. Áldozatuk egy a városban ismert zenész. Az eset megrázta a helyieket. A két fiúnak különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt kell hamarosan bíróság elé állnia.

A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Főügyészség szerdán emlékeztetett, a támadás 2012. március 23-án, délután történt Avason. A vádlottak barátaikkal italoztak a templom közelében, amikor elment mellettük a zenész. Köszöntek egymásnak, majd a csapat két fiatal tagja utánaszaladt, és minden ok nélkül rátámadt.

Azt korábban is tudni lehetett, hogy a páros elképesztő brutalitással esett neki áldozatának, ám az ügyészség tájékoztatásából kiderül, acélbetétes bakanccsal rugdosták össze a földön fekvő férfit. A bántalmazásnak a támadók társai vetettek véget, kérték barátaikat, hogy álljanak le. Egyikük azonban később visszament, hogy megölje a zenészt. Végül már nem bántották, de mobiltelefonját elvették és bedobták a bokrok közé, hogy semmiképpen ne tudjon segítséget kérni.

A földön fekvő férfira járókelők találtak rá és értesítették a mentőket. Életét csak a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Ahogy az ügyészség fogalmaz, a bántalmazás olyan súlyos volt, hogy az messze meghaladta az átlagosnak számító testi és lelki gyötrelmet. A férfi igen súlyos, maradandó testi és lelki sérüléseket szenvedett, önálló életvitelre soha nem lesz képes.

A tetteseket – az akkor mindössze 19 éves fiút és 20 éves társát – pár hónappal később kapták el. A zenész barátja az eset kapcsán korábban az RTL Híradónak azt mondta, ha valaki, a zenész az az ember, aki egy légynek se tudna ártani.

Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést indítványozott.  A páros előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást. Két társuk is bíróság elé áll, nekik segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelniük, mert bár lehetőségük volt, semmilyen módon nem hívtak segítséget a súlyos, életveszélyes állapotban lévő zenészhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik