Közélet

Szakértők cáfolták a hummeres gázolót

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 04. 22. 14:49

A vádlott azt állította, részben a kormánymű hibája okozta az általa következetesen balesetként említett gázolást.

A Szegedi Törvényszék által kedden meghallgatott közlekedési és az orvos szakértő is cáfolta annak az osztrák férfinak védekezését, aki a vád szerint 2012 októberében, Apátfalván terepjárójával szándékosan halára gázolt egy rendőrt. A vádlott azt állította, részben a kormánymű hibája okozta az általa következetesen balesetként említett tragédiát. Többször vallotta azt is, hogy a másik járőr a lehúzott ablakon benyúlva lefújta gázspray-vel, és az irritáló anyagtól elvakulva véletlenül ütötte el az áldozatot.

A bíróság elrendelte a Hummer helyreállítását, hogy a közlekedési-műszaki szakértő elvégezhesse a szükséges vizsgálatokat. Szőke Zoltán a gázolás előtti teljes folyamatot igyekezett rekonstruálni, és megállapította, a terepjáró kormány- és futóműve megfelelően működött. A szakember szerint a gázolásban nem játszott szerepet műszaki hiba.

Buza János ügyvéd – a többek között a Rezesova-ügyben is szakvéleményt adó – Melegh Gábor közlekedési-műszaki szakértő kirendelését kérte a bíróságtól, annak érdekében, hogy a történtekről olyan animáció készüljön, amely az áldozat mozgását is ábrázolja.

A rendőrségnél használ CSR-92 típusú gázspray biztonsági adatlapja szerint belégzés esetén köhögést, szédülést, akár eszméletvesztést, a bőrön és nyálkahártyákon erős irritációt okozhat. A légzési tünetek friss levegőn 30 perc alatt enyhülnek, a bőr vörössége azonban órákon át megmarad.

Szabó Árpád igazságügyi orvos szakértő szerint nem valószínű, hogy a vádlottat gázspray-vel fújták le, például azért sem, mert az állítása szerint a kontaktlencsét viselő férfinál a tünetek elsősegély nélkül nem szűntek volna meg hirtelen, az orvos, aki vizsgálta a történtek után, észrevette volna.

A bírósági tárgyaláson bemutatták az eseményről – a vádlott útitársai által készített – videofelvételeket. Az első öt és fél perces, jó minőségű film részletesen ábrázolja az eset előzményeit, egyebek között azt is, amint a vádlott megpróbálja terepjárójával leszorítani az egyik motoros rendőrt, maga a gázolás, és az azt megelőző pillanatok azonban – részben a nagy távolság miatt – nem láthatók. Kegyeleti okok miatt a második felvételt zárt tárgyaláson játszotta le a bíróság.

A bíró közölte, a per vélhetően június végén folytatódik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.