Közélet

Hagyták meghalni az orvosok a hevesi kisbabát

A 41 fokos lázas kislányt nem utalták kórházba, akárhova is vitték a szülei. A kicsi szervezete másnap feladta.

Sorozatos orvosi mulasztások vezettek egy hat hónapos csecsemő halálához – tájékoztatott pénteken a Heves Megyei Főügyészség. A két orvos közül – akikhez a család segítségért fordult – egyik sem diagnosztizálta a 6 hónapos, 41 fokos lázas csecsemő életveszélyes bakteriális fertőzését, egyikük sem utalta őt kórházba. Amikor pedig a szülei vitték oda a gyermeket, beutaló híján elküldték őket.

A vádirat szerint az alig hat hónapos kislány 2013. január 5-én, a késő esti órákban lett rosszul, miközben nagymamája vigyázott rá. Rendkívül magas, 41 fokos fokos lázát az asszony lázkúppal és borogatással próbálta csillapítani. Mivel nem segített semmi, kevéssel éjfél után felhívta a hevesi orvosi ügyeletet, ahol többször is beszélt az elsőrendű vádlottal, aki azt javasolta, próbálják otthon csökkenteni a lázát.

A csecsemő állapota azonban nem javult, ezért az időközben hazaérkező szülei hajnali 3 óra körül saját kocsijukon az Egri Markhot Ferenc Kórházba  rohantak vele. A gyermekosztályra azonban már nem jutottak be. Beutaló híján a nővér elküldte őket.

Ekkor a szülők a gyermeket az egri, Szálloda úti ügyeleti rendelőbe vitték, ahol a másodrendű vádlottat – az éjszakai ügyeletes orvost – tájékoztatták az előzményekről. A doktor megvizsgálta a gyermeket, lázcsillapító injekciót adott neki, a kórházba azonban ő sem utalta be.

Otthon a kicsi állapota reggelre tovább romlott, ezért a szülők ismét az ügyelethez fordultak segítségért. Végül – annak ellenére, hogy a nappali ügyeletes orvos már kórházba utalta – a gyermek dél körül, miközben a Miskolci Gyermekellátó Központba szállították, meningococcus B baktérium okozta vérmérgeződés talaján kialakult sokk következtében meghalt.

Az ügyészség álláspontja szerint az orvosok miatt a kicsi későn kapta csak meg a szükséges ellátást, ezért foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik