Közélet

Rendőrségi nyomkövetővel a lábukon öltek a sorozatgyilkosok

Legalább négy nőt gyilkolt meg a két elítélt szexuális bűnöző, miközben GPS-szel ellátott rendőrségi lábperecet kellett hordaniuk.

Hónapokon át a legteljesebb nyugalomban gyilkolhatott nőket két elítélt bűnöző Kaliforniában, úgy, hogy elvileg rendőrségi megfigyelés alatt álltak – írta a Los Angeles Times. A 27 éves Franc Cano és a 45 éves Dean Gordon úgy ölt meg legalább négy, de a rendőrség gyanúja szerint ennél biztosan több nőt, hogy rendőrségi nyomkövetővel ellátott lábperecet viseltek, számítógépeiket szövetségi ügynökök figyelték, és havonta egyszer jelentkezniük kellett a rendőrségen.

Anaheim város rendőrsége elmondta: a két bűnöző rendszeresen megjelent a tőlük elvárt időpont náluk, hogy új fényképeket készítsenek róluk, levegyék az ujjlenyomatukat valamint DNS-mintájukat, és nem volt semmi ok arra, hogy szorosabb megfigyelés alá helyezzék őket. És erre más rendvédelmi szervektől sem kaptak kérést – közölte a Times egy helyi rendőrtisztre hivatkozva.

Cano és Gordon feltehetően tavaly októberben ölte meg első áldozatát Santa Anában, egy prostitúcióval vádolt húszéves nőt, aki bírósági meghallgatásra érkezett a városba. Rajta kívül még további kettő, korábban eltűntként kezelt nő megölésével vádolják őket, akiknek novemberben veszett nyoma a városban.

Valamint annak a nőnek a meggyilkolásával, akinek meztelen holttestét március közepén találták meg egy anaheimi szeméttelepen, a futószalagon, ahol a szemetet válogatták a munkások. A később Jarrae Nykkole Estepp néven azonosított nő halála volt az, ami az elfogásukhoz vezetett nyomozást megindította– közölte a rendőrség. Végül pedig pont a GPS-szes nyomkövetők adatai alapján tudták felépíteni a vádat ellenük.

Jarrae Nykkole Estepp, akinek meztelen holtteste egy szeméttelep futószalagján bukkant fel
Fotó:Anaheim Police

A rendőrség közlése szerint „teljesen biztosak abban”, hogy van még egy ötödik áldozata is párban dolgozó sorozatgyilkosoknak, de azt sem zárják ki, hogy még ennél is több nőt öltek meg. Eddig egyébként feltételezett áldozataik közül egyedül Estepp holtteste került elő.

A pénteken, az anaheimi szeméttelep közelében letartóztatott két férfi ellen hétfőn emeltek vádat a gyilkosságok miatt. Ha bűnösnek találtja őket az esküdtszék, a legenyhébb büntetés, amire számíthatnak, a tényleges életfogytig tartó börtön, de kivégzésre is ítélhetik őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik