Közélet

Szétverték az autót, mert tűzcsap előtt parkolt

A tűzoltók nem finomkodnak, ha egy hanyagul parkoló autó a tűzoltás útjában áll.

Ön hányszor szokta megnézni, hogy a nagy nehezen megtalált üres parkolóhely, ahova végre sikerült beállnia, egy tűzcsap mellett van? Az Egyesült Államokban minden bizonnyal nagyon is figyelne erre, arrafele ugyanis a tűzoltók nem sokat gondolkodnak, és előszeretettel verik ki az ablakait a tűzcsapok elé parkoló autóknak, hogy átvezessék rajtuk a tömlőket. Mint ahogyan azt egy BMW-s is megtapasztalta a héten Bostonban.

A felvételt a Boston Herlad fotóriportere készítette, egy három házra kiterjedt tűz oltása közben a tilosban leparkolt autóról. Tulajdonosa a WCVB egyik riporterének elmondása szerint először dühös volt az eset miatt, de végül elismerte, hogy ő volt a hibás, hiszen oda parkolt a tűzcsap elé, pedig azt törvény tiltja. Ennek megfelelően a bostoni rendőrség egy százdolláros pénzbüntetéssel is sújtotta.

Nem ő az egyetlen amerikai autós, aki saját bőrén tapasztalta meg, hogy a Lánglovagokban látott híres „ablakbetörős jelenet” a valóságban is megtörténik. Természetesen a tűzoltók jogilag védve vannak az autókban okozott kárral szemben, hiszen az szükséges pusztítás a tűz megfékezésére. És hogy miért nem viszik el a tömlőt az autó alatt vagy felett? Egyrészt ugye azért, mert megtehetik – és ez minden tűzoltó titkos álma. Egyben példát statuálnak a tűzcsap előtt parkolás ellen. És a tömlőnek minél egyenesebben kell állnia a nagy nyomás miatt. És egyébként is, a motorháztetőre rakva is nagy kárt tud okozni a tömlő, így szinte mindegy is merre viszik el.

1.

2.

3.

4.

5.

6.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik