Közélet

„Szexellenes ördögűzés” közben erőszakolt nőket egy pap

A negyvenéves férfi három tanárt erőszakolt meg az általa vezetett francia egyházi magániskolában.

A pap – aki ellen a héten emeltek vádat a francia hatóságok – még 2010 őszén erőszakolt meg többször is három nőt a Párizs közelében lévő Goussonville-ben lévő egyházi iskolában, amelynek igazgatója volt. A The Local beszámolója szerint ördögűzéseket hajtott végre, hogy megszabadítsa a nőket a szexuális gondolatoktól. Egyik áldozatát – aki azért kérte segítségét, mert korábban megerőszakolták – állítólag annyira megviselte, amit a pap csinált vele, hogy képtelen volt azokról beszélni a nyomozóknak.

A pap ellen csak tavaly tett feljelentést a megerőszakolt nők közül kettő. A férfit egyébként korábban már egyházi perben elítélte a Szent X. Piusz Testvériség nevű szakadár katolikus szervezet, amelynek a pap a tagja. A szervezet két évig tartó kolostorra büntette.

A papot a francia hatóságok hétfőn vették őrizetbe, és a beszámolók szerint a rendőrségen tett vallomásában elismerte az „ördögűzéseket”, de azt állította, hogy „csak tetette” a nemi aktust és szó sem volt nemi erőszakról. A férfit elmeorvosi vizsgálat alá fogják vetni, mert a rendőrség közlése szerint mentális problémáktól szenvedhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik