Közélet

Nőket vásárolt a szekszárdi rém, nyolc évet kapott érte

A férfin kívül még tizenegyen álltak bíróság elé, egy kivétellel mindenkit elítéltek. A banda prostitúcióra kényszerítette áldozatait itthon és külföldön is.

Nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Szekszárdi Törvényszék csütörtökön, első fokonem jogerősen egy szekszárdi emberkereskedőt. A 64 éves férfit bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelemben, kitartottságban, személyi szabadság megsértésében, többrendbeli kerítésben és lőfegyverrel való visszaélésben találták bűnösnek. A határozat szerint a vádlott – aki betegségei miatt tolókocsiban jelent meg a tárgyaláson – nem bocsátható feltételesen szabadlábra – számolt be az MTI.

A per további tizenegy vádlottja közül tízet – ugyancsak nem jogerősen – bűnszervezetben való részvétel, kerítés, emberkereskedelem, kitartottság, uzsora-bűncselekmények miatt két és hét év közötti, két esetben felfüggesztett fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélt a törvényszék, egy embert pedig felmentett a kerítés vádja alól.

A csoport tagjai a vád szerint 2009 és 2011 között nehéz körülmények között élő nőket vásároltak meg, és nemegyszer veréssel kényszerítettek prostitúcióra Szekszárd mellett, Hidaspetrén és svájci, ausztriai, németországi bordélyházakban. A lányok külföldön keresett pénzét az elsőrendű vádlott fia hozta haza, őt Németországban tartóztatták le 2011 márciusában. Hat vádlottra pedig néhány hónappal később, Szekszárdon csaptak le a Terrorelhárítási Központ emberei.

A bíró az ítélet indoklásában úgy fogalmazott: anyagilag kiszolgáltatott, iskolázatlan, reményvesztett nőknek kínáltak kitörési lehetőségeket, akik korábban is prostitúciós tevékenységet folytattak igénytelen körülmények között, minimális bevétel mellett.

A törvényszék a csaknem két évig tartó perben közel száz tanút hallgatott meg. A bíró ismertetése szerint a Frankfurtban, legálisan működő bordélyházban dolgozó prostituáltak átlagosan napi 14 kuncsaftot fogadtak, több mint 16 órát dolgoztak aktusonként 20 euróért. A  hét prostituált összesen 106 millió forint bevételhez juttatta a bűnszervezetet, ebből tagjai 53 millió forint illegális jövedelemre tettek szert. A Frankfurt am Main-i törvényszék a sértettek számára kártérítés címén jelentős összegeket ítélt meg. Öt nőnek összesen csaknem 240 ezer euró – csaknem 70 millió forint – kamatos megfizetésére kötelezte a szekszárdi “klán” fejének fiát, aki elhelyezte a lányokat a frankfurti nyilvánosházban.

A 43 éves férfit 2012. májusban ugyancsak a frankfurti törvényszék 13 év börtönbüntetésre ítélte szexuális kizsákmányolás céljából elkövetett minősített emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt. Az elsőrendű vádlott felmentésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.