Közélet

Meztelenül üldözte a szállodában a férfit, aki megerőszakolta

Teljesen pucéran vetette magát utána, és egy liftből rángatta ki, amikor menekülni akart.

Tíz évig tartó börtönbüntetésre ítéltek Dubaiban egy egyiptomi származású menedzsert, aki a vád szerint megerőszakolt egy fehérorosz üzletasszonyt a nő szállodai szobájában – jelentette a Gulf News. A csak a monogramjával azonosított A.A. az ügyészség szerint azzal az indokkal jutott be a 28 éves nő szobájába, hogy üzletről akar vele tárgyalni.

A védőügyvéd szerint nem a nő, hanem a férfi volt az áldozat. Elmondása szerint a fehérorosz üzletasszony csak kitalálta a megerőszakolásáról szóló történetet, hogy pénzt szedjen ki védencéből, „ahogy azt sok másik nő is csinálja”. Az ügyvéd szerint védencének úgy kellett elmenekülnie a nő elől, aki bezárta a szobájába, majd meztelenül rátámadt.

A nő nem tanúskodott a bíróság előtt, mert már nem tartózkodik Dubaiban. A bíró szerint azonban bűnösségére elég bizonyíték volt a DNS-vizsgálat eredménye, valamint a nő testén az eset után talált zúzódások. A férfi még fellebbezhet az ítélet ellen.

Ellentmondásos hírek érkeznek Kínából a vakcinák hatásosságát illetően, de még 50 százalék is megvéd a súlyos betegségtől. Társadalmi szinten viszont most üt vissza az eddigi titkolózás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.