Közélet

Már nem nyomoznak Ophélie halálának ügyében

A rendőrség megszüntette a nyomozást a Budapesten eltűnt, majd holtan előkerült francia diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében.

“A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Vegyes Bűncselekmények Osztálya 2014. április 8-án – mivel a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény – megszüntette a 2008. december 5-én a fővárosban eltűnt francia diáklány ügyében az emberrablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folytatott eljárást” – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

Nem volt idegenkezűség

A nyomozás során beszerzett információk sem az emberrablás, sem más bűncselekmény megalapozott gyanúját nem támasztják alá, a sértett halálával kapcsolatban idegenkezűség a kirendelt igazságügyi szakértők véleménye szerint nem merült fel.

Az eljárás megszüntetéséről forrásmegjelölés nélkül kedden írt a Népszava. A Blikk pedig még márciusban számolt be arról, hogy az ügyészség arra utasította a rendőrséget: folytassa a nyomozást a francia diáklány ügyében. A lap akkor azt írta: az elvileg februárban zárult nyomozást április 8-ig hosszabbították meg.

A szülők nem nyugodtak bele ahelyzetbe

A 22 éves diáklány az Erasmus program keretében érkezett Magyarországra. Utoljára 2008. december 4-én éjjel, egy belvárosi szórakozóhelyen látták, és onnan hazaindult. Kézitáskáját, benne személyazonossági irataival és mobiltelefonjával a Lánchídon találták meg eltűnésének éjszakáján. Holttestére 2009. február 12-én hajósok találtak rá a Duna budapesti, XXI. kerületi szakaszán.

A magyar igazságügyi orvos szakértői vélemény azt állapította meg, hogy Ophélie Bretnacher halálát fulladás okozta, idegenkezűségre, bűncselekményre utaló nyom nem merült fel. Ezt utóbb a Franciaországban megismételt boncolás is megerősítette, a lány szülei azonban elutasították azt a feltételezést, hogy gyermekük öngyilkos lett volna. Szerintük nincs minden tisztázva a haláleset körül, s úgy vélték, hogy a bűncselekmény lehetőségét sem lehet teljes bizonyossággal kizárni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik