Közélet

Nevetve nézték és fotózták a kegyelemért könyörgő tinilányt

Hárman igyekeztek leteperni a tinit a kunszentmártoni házban.  Visítozott, kiabált, de kezdetben nem segített senki, pedig többen is voltak a szobában. Egyikük még fotózott is.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szexuális erőszak miatt emelt vádat négy fiatal ellen, akik közül hárman részegen meg akartak erőszakolni egy 17 éves lányt egy kunszentmártoni házibuliban, míg társuk fotókat készített a kétségbeesett, kiszolgáltatott helyzetben lévő kamaszról.

Az eset még tavaly októberben történt, ám csak most, a vádemeléskor hozták nyilvánosságra. Eszerint a fiatalok egy kunszentmártoni házban szórakoztak, ott vetettek szemet áldozatukra, akiről ketten is tudták, hogy még nincs 18 éves. A vádlottakon és a tinilányon kívül még öt fiú vett részt a bulin.

Az ágyra lökték és lefogták

A négy huszonéves incselkedett, flörtölt a lánnyal, akinek ez kezdetben nem volt az ellenére. Este 10 óra körül a fiúk már részegek voltak, ekkor kezdett eldurvulni a helyzet. Az elsőrendű vádlott – miközben a lány elment mellette – benyúlt a ruhája alá, a combjai közé. A kamasz válaszul pofonvágta, de a fiatal csak nevetett.

Később visszatért a szobába, az elsőrendű vádlott ekkor már derékig felhajtotta a ruháját majd az ajtó melletti franciaágyra lökte őt. Ezután azt mondta barátainak – a másod- és a harmadrendű vádlottnak – hogy közösüljenek a lánnyal. Ketten lefogták a kezeit és lábait, a harmadrendű vádlott pedig fogdosni kezdte, benyúlt a melltartójába is, közben a többiek segítségével próbálta lehúzni a lány harisnyáját.

Csak nevettek az egészen

A lány sikítozott, próbált védekezni, dulakodott három támadójával. Azok, akik a bulin voltak, csak nevettek az egészen, nem segítettek neki. Néhány pillanatra sikerült kiszabadítania a kezét, ekkor adott egy pofont a harmadrendű vádlottnak. A fiú ezután elhagyta a szobát. Két társa azonban továbbra sem állt le, próbálták megerőszakolni. A negyedrendű vádlott mindezt végignézte, sőt, fotókat készített a segítségért kiáltó, kapálózó lányról.

Végül a buli egyik résztvevője közbelépett, így a lány el tudta hagyni a szobát. Ám az elsőrendű vádlott utánasietett, a vállára kapta a kamaszt, visszavitte a szobába és ismét az ágyra dobta. A lábaira térdelt, lefogta, kiszakította a harisnyáját és tovább erőszakoskodott vele. A kamasz kiabált, tiltakozott. Ekkor megjelent a másodrendű vádlott, aki ráfeküdt a tiltakozó lányra, hogy társa meg tudja erőszakolni.

A házibuli két másik résztvevője végül megelégelte az erőszakot, lerángatták a lányról a két fiatalt.

Ketten rács mögött

A vádlottak közül ketten előzetes letartóztatásban, egy személy házi őrizetben, negyedik társuk pedig szabadlábon várja a tárgyalást. A főügyészség mindannyiukat szexuális erőszak bűntettével vádolja. A két fiatal, akik tisztában voltak a lány életkorával, öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik