Lépcsőházban próbáltak megerőszakolni egy nőt Debrecenben


A fiú egy szórakozóhelyen nézte ki áldozatát, majd hazáig követte. Nem először áll bíróság elé.

Vádat emelt az ügyészség egy 20 éves fiú ellen, aki tavaly novemberben próbált megerőszakolni egy nőt Debrecenben. A fiatalnak fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak kísérlete valamint súlyos testi sértés miatt kell felelnie.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint a vádlott és áldozata külön társaságban, de ugyanott szórakoztak. Miután a hely bezárt, a hajnali órákban, mindketten busszal indultak haza és ugyanabban a megállóban szálltak le. A fiatal követni kezdte a nőt, egészen a lépcsőházig, majd be is ment utána. Áldozata megijedt, ezért kiment a hátsó ajtón, majd futva megkerülte az épületet, ám támadója követte és a liftajtó előtt utolérte és a karjánál fogva kirángatta a liftből.

A vádlott a markában tartott egy kulcscsomót úgy, hogy azt a nő is látta, majd ökölbe szorította a kezét és ütésre emelte azt. Megfenyegette, ha nem közösül vele, összeveri. Kiszemeltje ennek ellenére nem hagyta magát, és amikor a lépcsőházi világítás kialudt, a sötétséget kihasználva kirántotta a karját a szorításából és dörömbölni kezdett a liftajtó melletti lakás ajtaján, miközben visszakapcsolta a lámpát a folyosón.

A támadó ekkor ököllel megütötte az orrát olyannyira, hogy el is törte, majd elszaladt. Őt elkapták, a nő pedig súlyos állapotban került kórházba.

A 20 éves fiú előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.