Közélet

Kisfiúra támadt egy rabló egy nógrádi iskolában

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 04. 04. 10:06

A fiatal rács mögött várja a tárgyalást. Ha bűnösnek találják, akár négy évre javítóintézetbe kerülhet.

Rablás miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy mindössze 13 éves fiú ellen, aki idén januárban erőszakkal vett el pénzt egy 9 éves kisgyerektől. A támadó mindössze néhány ezer forintot zsákmányolt.

A Nógrád Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint a kisdiákra egy salgótarjáni általános iskola folyosóján rontottak rá. Éppen az édesanyjára várt, nála volt szülője táskája. A fiatal pénzt akart kivenni belőle, ám ezt a gyerek nem hagyta, ezért támadója orrba verte. Végül sikerült megszereznie a tárcát, pedig a kisfiú próbálta magához szorítani a holmit.

A támadó végül nagy erővel a földre lökte a gyereket, majd kivett a tárcából 4500 forintot és elfutott, ám később elkapták.

A Büntető Törvénykönyv 2013. július 1-jei hatályba lépése óta Nógrád megyében ő az első olyan fiatalkorú, akivel szemben az új büntetőtörvény azon rendelkezése alapján emeltek vádat, amely lehetővé teszi kiemelkedő súlyú bűncselekményt – emberölést, halált okozó testi sértést, rablást vagy kifosztás minősített esetét – megvalósító tizennégy év alatti, de tizenkettedik életévét betöltött fiatal felelősségre vonását, persze amennyiben rendelkezik az általa elkövetett bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.

Ha a bíróság bűnösnek mondja ki őt, úgy vele szemben – életkorára tekintettel – intézkedésként négy évig tartó javító intézeti nevelést is kiszabhat. A fiatal előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Yusra Mardini, a 19 year-old Syrian swimmer who competed at the Rio 2016 Olympic Games as a member of Refugee Olympic Team and UNHCR Goodwill Ambassador, she speaks in Tokyo 2020 office on August 29, 2017, Where she shares her experiences at the Rio 2016 Games and her current activity as an athlete and UNHCR Goodwill Ambassador with Tokyo 2020 staff members. (Photo by Alessandro Di Ciommo/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.