Közélet

Simon védője provokációról, fedőtörténetekről

Ügyvédje a hvg.hu-nak azt mondta: a számlára más tette a 75 milliót, a volt szocialista sosem beszélt arról, hogy az eltitkolt összegek a párthoz kötődnének.

Nagy István ügyvéd azt mondta: védence nem járt a MagNet Bankban, ezt nemcsak a biztonsági kamerák, hanem a bank biztonsági igazgatója, Nagy Imre is megerősítette vallomásaiban. Simon Gábor a Központi Nyomozó Főügyészségen ellene felhozott adócsalás mellett azt is tagadta, hogy lett volna bissau-guineai útlevele. Az ügyben szintén érintett Welsz Tamással kapcsolatos szálat a védő provokációnak nevezte. A bissau-guineai útlevélnek azért van jelentősége, mert erre alapozta a bíróság az előzetes letartóztatás elrendelését, mondván, fennáll a veszélye annak, hogy Simon Gábor megszökik, elrejtőzik.

A hvg.hu – az Indexhez hasonlóan – úgy tudja, hogy a Magnet Banknál lévő számlára Welsz egyik ismerőse, K. József tette a pénzt.  A hírportál úgy tudja, Simon Gábor arra számít, hogy adócsalás miatt megbüntetik, a bírságot a számlákon lévő pénzből kifizeti, és egy-két év múlva tisztán jön ki az ügyből.

A pénz eredetéről nincs megbízható információ, és az is nagyon ellentmondásos, hogy a hatóságok miképp értesültek a számlákról. Volt olyan verzió, miszerint Simon volt felesége állt anyagilag nagyon jól, és miután nagyon rossz viszonyban váltak el, a gyerekelhelyezésen is sokat vitáztak, ő „nyomta fel” volt férjét. Az ügy kirobbanása után a Legfőbb Ügyészség szóvivője, Fazekas Géza azt mondta, a pénzmosás elleni nemzetközi hálózat osztrák tagszervezeténél figyeltek fel a számlákra.

Nagy István, Simon ügyvédje szerint mindkettő inkább fedőtörténet, hogy így takarják el az információk megszerzésének valódi útját. A számlákkal kapcsolatban érdekes kérdés, hogy például a MagNet Banknál miképp lehetett a nem kis biztonsági kockázatot jelentő nyugat-afrikai ország útlevelével bankszámlákat nyitni. Ezt a hvg.hu szerint vizsgálja a Magyar Nemzeti Bank is. A Központi Nyomozó Főügyészséget is kérdezték erről, hiszen Nagy Imrét többször is meghallgatták tanúként, de eddig nem kaptak választ.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik