Közélet

Terrorelhárítók fogták el a VIII. kerületi lövöldözőket – videó

Szamurájkardot, baseballütőt, gyalogsági szuronyt, machetét és baltát is lefoglaltak a nyomozók.

Elfogták azt a négy férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy március elején lövöldöztek a VIII. kerületben. A police.hu információi szerint kerületi a gyanúsítottak és társaik a „kábítószer terjesztés és területelosztás kapcsán kialakult konfliktust tisztázása” érdekében botokkal és kardokkal felfegyverkezve jelentek meg a Dobozi utca egyik társasházánál, majd – mivel nem találták a keresett személyt – még aznap este egy Dankó utcai házhoz mentek legalább öt gépjárművel. Két autóból több lövést adtak le az utca másik oldala felé, ezzel megrongáltak három parkoló gépkocsit; személyi sérülés nem történt.

A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége március 28-án elfogta O. Antalt, F. Lászlót és J. Attilát; társuk, B. István ezután önként feladta magát a rendőrségen

A gyanúsítottak lakásán házkutatást tartottak, ennek eredményeként O. Antalnál több digitális mérleget, önzárós műanyag tasakokat, kábítószergyanús port és egy kiló zöld színű növénytörmeléket; J. Attilától pedig szamurájkardot, baseballütőt, gyalogsági szuronyt, egy machetét és egy baltát foglaltak le a nyomozók.

A négy férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást  a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.