Közélet

Túl jó lapjai voltak, szívrohamot kapott a profi kártyajátékos

Egy baráti kártyapartin halt meg a nyolcvan éves Wendy Brown.

„Tökéletes halál egy bridzsjátékosnak” – mondták a nyolcvan éves Wendy Brown szívrohamáról, a hölgy barátai, akik tanúi voltak az utolsó perceinek – írja a brit, The Telegraph.

A profi kártyajátékos, már több mint ötven éve versenyzett, és elérte a bridzselők számára elérhető legmagasabb szintet, a Premier Life Master státuszt. Legutóbb egy hónappal ezelőtt nyert meg egy bajnokságot.

Wendy Brown (fotó: SWNS)

Kedd este a barátaival játszott egy partit a wadebridgei John Betjeman Központban, amikor hirtelen az asztalra dőlt. Baráti rögtön körülállták, segíteni próbáltak, és hívták a mentőket, de mikor azok kiérkeztek, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Később kiderült, hogy Wendy Brown olyan szerencsés leosztást kapott, melynek statisztikai esélye „százötvenezer az egyhez, vagyis, ha valaki minden héten játszik egy partit, akkor száztizenöt év alatt csak egyszer fog ilyen lapokat kapni” – mondta el a lapnak Gordon Rainsford, az Angol Bridzs Szövetség tagja.

„Látom magam előtt az arcát, amint elmosolyodik a nyerő lapjai láttán. Úgy ment el, hogy közben azt csinálta, amit a legjobban szeretett, és azt hiszem, ez az egyik legjobb módja a halálnak” – mondta Charlie Brown, Wendy 47 éves fia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik