Közélet

Vascsővel ütötték az idős asszony fejét a dühös szomszédok

A nőnek több csontja eltört. Csak a véletlennek és a védekezésének köszönhető, hogy nem halt bele a támadásba. A fiát is durván összeverték.

Egyebek mellett különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt emeltek vádat két férfi ellen, akik tavaly nyáron vascsővel, fahusánggal és ököllel verték össze szomszédjaikat. A páros a Somogy Megyei Főügyészség szerdai tájékoztatása szerint előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

A vádlottak egy dél-somogyi községben éltek, és hosszabb ideje haragos viszonyban álltak szomszédaikkal, akikről azt feltételezték, hogy ledöntötték elhunyt édesapjuk síremlékét. A támadás napján a két férfi leitta magát, így siettek át áldozataikhoz. Az udvarukra termésköveket dobáltak, majd beszakították a kaput és bementek. Vascső és fahusáng volt náluk, ezekkel betörték az ablakokat, és összetörtek egy ruhaszárító állványt is, majd elviharzottak.

Este azonban visszatértek, „fegyvereiket” ezúttal sem hagyták otthon. Most szomszédaikat vették célba, először az idős asszonyt, akinek a fejét ütötték a vascsővel. Fia próbált segíteni rajta, így őt sem kímélték. Mindketten többszörös töréses sérülést szenvedtek a fejükön és a végtagjaikon.

Az ügyészség szerint az, hogy az asszony túlélte a támadást, csak a véletlennek és védekezésének volt köszönhető. Ennek tükrében fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést indítványoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik