Közélet

Nyakon szúrta magát egy nő egy bevásárlóközpont közepén

Vásárlás közben hirtelen öngyilkosságot követett el egy ázsiai nő Angliában.

A személyazonosságát, sőt a korát sem tudják pontosan megállapítani annak az ázsiai nőnek, aki halálos sebet ejtett a saját torkán késsel, egy szupermarketben a nyugat-yorkshire-i Shipley-ben – írja a Daily Mail.

A rendőrség számos intézkedést tett, hogy kiderítsék a személyazonosságát, de eddig semmit sem sikerült megtudniuk az áldozatról, annyit közöltek, hogy egy 20 és 40 év közötti, ázsiai nő. „Számos lehetőséggel próbálkoztunk, de mindenhol zsákutcába jutottunk” – mondta Ryan Bragg felügyelő, aki a lakosság segítségét kérte.

A szemtanúk beszámolója szerint az öngyilkos nő egy lengyel nővel érkezett az áruházba, majd mikor társa a pékosztályra ment, egyszerűen levett egy konyhakést a polcról, és a saját torkába döfte. Egy dolgozó, látva a történteket, sokkos állapota ellenére is igyekezett segíteni az áldozaton: a vérzés elállításával, illetve újraélesztéssel próbálkozott. A nő azonban szinte azonnal belehalt a sérülésébe.

A rendőrség a biztonsági kamerák felvételei alapján megállapította, hogy valóban öngyilkosság történt. Az esethez reggel 8 óra 37 perckor érkeztek ki a hatóságok, az szupermarketet délután 3 órakor nyitották ki újra. Addigra az összes kés eltűnt a polcokról.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

A vásárlás néha öl

A vásárlás miatt már más is lett öngyilkos: egy kínai férfi már az ötödik órája járta a bevásárlóközpontot, és többször kérte feleségét, menjenek haza, de a nő még akart venni egy cipőt. A férfi erre levetette magát a hetedik emeletről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik