Közélet

Forró vízzel öntötte le a fia barátnőjét

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 03. 26. 12:17

A férfi azért lett dühös, mert a nő használta a gázpalackot, amit vásárolt. A 27 éves fiatal súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Az eset még tavaly novemberben történt, de csak most, a nyomozás befejeztével derült rá fény. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerda tájékoztatása szerint a forró vízzel támadó, 53 éves férfi már az ügyészség markában van.

A rendőrségre tavaly, egy novemberi délutánon érkezett a bejelentés, miszerint a Balaton-parti településen egy fiatalt leforráztak és valószínűleg bántalmaztak is. A 27 éves nő elmondta az egyenruhásoknak, a történtek idején barátja szüleinek lakásában éppen ebédet készített, megpucolta a zöldségeket és feltette azokat főni. Később azonban észrevette, hogy amíg kiment a konyhából, valaki lekapcsolta a gázt. Később megjelent barátja apja és veszekedni kezdett vele. Számon kérte, hogy meri azt a gázpalackot használni, amelyet ő vett. Ezután megfogta a fazekat és a benne lévő forró vizet egyenesen a fia párjára öntötte. A fiatal kiabált a fájdalomtól, barátja testvére rohant segíteni neki, hideg vízzel borogatta a sebeit.

A férfinak súlyos testi sértés miatt kell felelnie. Az ügy iratai jelenleg a Tapolcai Járási Ügyészségen vannak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Debrecen, 2016. november 23.
Dézsi Ágnes háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án. Az idei szezonban a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.