Közélet

Részegen vezette az utasokkal teli villamost a budapesti sofőr

A férfi egy rutinellenőrzésen bukott meg, ám addigra már három fordulón túl volt. A szerelvényen ez alatt több tucat ember fordult meg.

A férfi a Keleti pályaudvar és a Közvágóhíd között közlekedő 24-es villamost vezette, amikor lebukott. Az eset még októberben történt, szondát fújattak vele, amit egyébként rendszeresen megtesznek a sofőrökkel. A villamosvezető nem tagadta, hogy italhoz nyúlt, a BKK ellenőrzést végző emberének azt mondta, egy pohár sört ivott meg. Később kiderült, ennél nagyobb mennyiségű alkoholt gurított le – értesült a Hír24.

A férfi három fordulót tett meg így, a szerelvényen többtucatnyian fordultak meg. A történtek után a villamosvezetőt kirúgták állásából és persze elvesztette jogosítványát is.

Mindenki elfogadta a döntést

A sofőr ügyében máris ítélet született. A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán úgy döntött, a férfit hat hónap fogházbüntetésre ítéli egy évre felfüggesztve ittas járművezetés vétsége miatt. Ezen felül eltiltották a vezetéstől is. Ügyvédje azzal próbált érvelni, hogy a védence egy négyfős háztartásban él és jelenleg nevelt fia tartja el mindannyiukat, ráadásul egészségi állapota is megromlott, hamarosan szívműtéten esik át – hangzott el a bíróságon.

A döntés ellen nem fellebbezett senki, így az jogerőre emelkedett.

Táblákat tarolt, nyitott ajtóval száguldozott

Tavaly nyáron  a Kisalföld Volán egyik buszvezetőjét állították bíróság elé, miután részegen vezetett . A harkai járat Sopronból indult útnak, utasokkal a „fedélzetén”. A 45 éves férfi halálra rémített mindenkit, nyitott ajtóval száguldozott, az ablak is kitört menet közben a jármű oldala pedig folyamatosan súrolta az út melletti fák lombjait. A rémült utasokat a sofőr egy kereszteződésben szállította le, majd a buszfordulóhoz érve újabb „mutatványt” hajtott végre: padkára hajtott és kidöntött egy újabb jelzőtáblát – ezzel összesen hatot sikerült letarolnia. A buszvezető sorozatos ütközéseivel a járműben 800 ezer, az út menti jelzőtáblákban 180 ezer forint kárt okozott.

Az ügyben szeptemberben született ítélet. Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivő bírája akkor azt közölte: a férfit 10 hónap fogházbüntetésre ítélték két évre felfüggesztve, emellett négy évre eltiltották a vezetéstől, nem jogerősen.

Sörösdobozok a metrókocsi vezetőfülkéjében

Külföldön is volt már példa hasonló esetre. Néhány éve Mexikóban tartóztattak le egy metróvezetőt, aki csaknem száz embert szállított úgy, hogy közben ittas volt. A rendőrséget az utasok értesítették, akiknek feltűnt, hogy a  szerelvény ajtajai össze-vissza nyílnak és záródnak. A kocsi vezetőfülkéjéből hat üres sörösdoboz került elő.  Ugyan senkinek sem esett bántódása, de az utazókat  kellemetlenül érintett a kaland.

Szigorúbb elbírálás alatt az ittas sofőrök

Az ittas, bódult vezetőkre – a tavaly július elsejétől életbe lépő új Büntető törvénykönyv értelmében – még inkább lesújt a szigor. Ha valaki lebukik – bármennyi is legyen az annyi – eltiltják a vezetéstől. Már  nem az alkoholos befolyásoltságot vizsgálják, hanem a véralkoholszintet. Az eddigi 0.8 ezrelék helyett már a 0.5 is elég ahhoz, hogy az illető bűncselekményt kövessen el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik