Közélet

Baleset Dunabogdányban – saját autója gázolta halálra a férfit

A leparkolt kocsi gurulni kezdett, és elütötte a jármű mögött álló sofőrt.

Ahogy arról beszámtoltunk, baleset helyszínére riasztották a rendőröket és a tűzoltókat kedd délelőtt Pest megyében. Dunabogdányban történt gázolás, autó sodort el egy gyalogost. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

Azóta kiderült, az 52 éves férfit saját autója ütötte el. Leparkolta a kocsit, ám az elindult. A tulajdonos ekkor mögötte állt.

A baleset körülményeit  szakértők bevonásával vizsgálják – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragédiák a kézifék körül

A be nem húzott kézifék többször okozott már tragédiát. Montágh Imre beszédpedagógust, a 80-as évek híres tévés személyiségét saját autója ütötte el, sőt, utána belökte az árokba, majd rázuhant. A férfi szervezete két hétig próbált felépülni az ütközésből, de végül 1986. augusztus 1-jén meghalt.

Az újmohácsi tragédiára is sokan emlékeznek. Egy család a komppal akart a Dunán átkelni, a szülők kiszálltak a járműből, a gyerekek bent maradtak, és ekkor az autó elindult a rámpán egyenesen a Dunába. Mindketten meghaltak. A jármű kézifékje körül voltak kérdések, végül a bíróság az apát felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte – ő volt a felelős, jóllehet a történteknél nagyobb büntetést egy bíróság sem szabhatott volna ki neki. Ebben a régi TV2-s híradórészletben (egy ismerős arc felkonferálásával) torokszorító felvételek is láthatóak a mentés idejéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik