Közélet

A kutyája miatt került börtönbe az idős asszony

A 81 éves dédnagymamának azért kellett rácsok mögé vonulnia, mert az egyik kiskutyája kiszökött az utcára.

Az eset még tavaly történt, de az asszony csak most szólalt meg – írja a CBS News. A nőt az egyik szomszédja jelentette fel, mondván, nem tud vigyázni a kutyáira, így veszélyt jelent a környezetére. „Soha, semmilyen bűncselekményt nem követtem el, még gyorshajtásom sem volt” – meséli, majd hozzáteszi, egyik szomszédja fotózta le az udvarról megszökött kutyát és egyből rá is hívta a rendőröket.

A hatóságok büntetésként hétezer dolláros bírságot szabtak ki rá, amit, ha nem tud kifizetni, le is ülhet, közel egy év. Az idős, korábban a rákot is legyőző hölgy természetesen képtelen volt kifizetni a bírságot, így kénytelen volt a börtönt választani. „Amikor börtönbe küldtek, fogtam a Bibliámat és csak sírtam meg sírtam” – meséli szörnyű élményeit.

A dédnagymama és a kis kedvence
Kép: CBS News

A bíróság később mérsékelte a nő büntetését, azt mondták neki, hogy ha kifizeti a kétezer ötszáz dolláros büntetését, szabadulhat, de az állattartástól így is eltiltották. A nő még ezt sem tudta kifizetni, de egy névtelen jótevője kifizette helyette a pénzt, így csak összesen két napot kellett börtönben töltenie.

Azonban az idős hölgy nem térhetett vissza abba a házba, ahol előtte negyvennégy éven keresztül élt, valamint kutyákat sem tarthat, korábbi házi kedvenceit a lánya vette magához.

Közben az interneten aláírásokat kezdtek gyűjteni azért, hogy az idős asszony megtarthassa a kutyáit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik