Közélet

Évekre börtönben a volt felsőzsolcai jegyző és aljegyző

A bíróság a vesztegetési ügyben bűnösnek találta a település egykori polgármesterét illetve két ügyintézőt is. Ők pénzbüntetéssel megúszták.

Többrendbeli, társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása, ugyancsak többrendbeli közokirat-hamisítás – mindebben bűnösnek találta a a bírósg Felsőzsolca egykori jegyzőjét és aljegyzőjét. Az ügyben múlt héten született meg az ítélet. Az elsőrendű vádlottat hét, a másodrendűt pedig hat év nyolc hónap börtönbüntetéssel sújtották, emellett hét-hét évre eltiltották őket foglalkozásuktól és a közügyek gyakorlásától is.A jegyzőt ezen felül hétszáz, míg cinkosát hatszázezer forint megfizetésére kötelezték.

A vádlottak padján ült továbbá a település volt vezetője és két ügyintéző is. Őket pénzbüntetéssel sújtották, a polgármestert kétrendbeli társtettesként elkövetett vesztegetés, míg a többieket vádlottakat társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás miatt ítélték el.

Mint ismert, az említett települést is érintette a 2010-es, rendkívül súlyos árvízi helyzet. Egy vállalkozó tett bejelentést a nyomozó ügyészségen, aki a veszély elhárításához kapcsolódó munkálatokban vett részt. Azt állította, az őt megillető vállalkozói díjból több százezer forintot vissza kellett visszajuttatnia a jegyzőnek és az aljegyzőnek. Azok a vállalkozók, cégvezetők, akik később szintén a hatósághoz fordultak, további, sokszor évekkel korábbi korrupciós esetekről is bejelentést tettek, például, hogy szabálytalanul kiadott építési engedélyekért is jelentős pénzösszegeket fizettek ki az illetékeseknek, akik – utasítva  az érintett hivatali ügyintézőket –  a tőlük átvett pénzért építési engedélyeket kreáltak, megsértve így az erre vonatkozó szakmai szabályokat.

AMiskolci Törvényszk ítélete nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik