Közélet

Gyilkosság Gerendáson – két halott a tanyán

A rendőrség szerint gyilkos és áldozata holttestét találták meg. Szakértők vizsgálják a tragédia okát és körülményeit.

Két holttestet találtak a rendőrök kedd este Gerendáson, egy a település határában lévő tanyán – közölte szerdán a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. Az egyik áldozatra – egy 38 éves férfira – a lakóházban, míg a másikra a melléképületben bukkantak rá. A helyszíni szemle adatai szerint a 42 éves férfi saját kezével vetett véget életének, a nyomozók szerint ő követte el a gyilkosságot.

A rendőrség az ügyben emberölés miatt indított nyomozást. A történtek okát és körülményeit szakértők vizsgálják.

Néhány hete hasonló eset történt Budapesten, a XV. kerületben. Két idős ember halt meg a Nyírpalota utca egyik lakásában, a 71 éves férfira és tíz évvel fiatalabb feleségére fiuk talált rá. Az asszonnyal vélhetően a férje végzett.

Többször volt rá példa, hogy a gyilkos terve csak félig sikerül: áldozatát vagy áldozatait megöli, magával azonban már nem tud. A tavalyi év egyik lebszörnyűbb bűncselekménye is hasonlóan zajlott. Tavaly októberben ketten haltak meg: egy 41 éves nő és 21 éves fia. Az asszony élettársa végzett velük. A gyilkos a történtek után – pontosabban pár nappal később – öngyilkossággal próbálkozott, de nem sikerült neki. Mentősök siettek a segítségére, nekik árulta el, hogy mit tett, és azt is, hol találják a holttesteket.  Az ügyben a napokban emeltek vádat, ezzel együtt számos torokszorító részletre derült fény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik