Közélet

Gyerekeket zaklatott a szombathelyi szatír

Mutogatta magát, önkielégítést végzett, és még lopott is - mindezt néhány óra leforgása alatt.

Egyebek mellett szeméremsértés miatt emelt vádat az ügyészség egy 32 éves férfi ellen, aki egyetlen nap alatt négy különböző helyszínen végzett önkielégítést Szombathelyen, közben mutogatta magát. A szatír „műsorát” összesen négyen látták, köztük két gyerek is.

A Vas Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint tavaly, szeptember 3-án, reggel 6 óra 20 perc és 7 óra 40 perc között ejtette meg „akcióit”. Végül menekülni kényszerült, egy cukrászdába szaladt be a rendőrök elől, melynek öltözőjében felkapott egy ezerforintos pólót, majd kiszaladt vele az üzletből. Ezután egy ház udvarára mászott be a kerítésen keresztül. Onnan egy kockás pizsamafelsőt akart elvinni, ám a tulajdonos megzavarta.

A férfit a történtek után őrizetbe vették, majd a bíróság úgy döntött, előzetesben a helye. Azóta is rács mögött van. Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik