Közélet

Kivégzik a szobalányt halálra éheztető házaspárt

Halálra ítéltek Malajziában egy házaspárt, mert kínozták és halálra éheztették indonéz szobalányukat - jelentette be a védelmet képviselő ügyvéd pénteken.

A bíróság megállapításai szerint a szobalány, Isti Komariyah két éven át dolgozott a házaspárnak, és ezalatt nem kapott sem elegendő élelmet, sem megfelelő orvosi ellátást. Amikor 2011 nyarán meghalt, mindössze 26 kilogrammot nyomott, testén számos zúzódás és horzsolás volt.

Malajziában több mint 200 ezer külföldi alkalmazott dolgozik családoknál, többségük Indonéziából. Maláj munkaadóik visszaélései és kegyetlenkedései azonban már nem egyszer diplomáciai feszültséget is okoztak. Indonézia 2009-ben jogszabályban tiltotta meg állampolgárainak, hogy ilyen típusú munkát vállaljanak Malajziában, majd a tilalmat 2011-ben feloldotta, miután kormányszinten kétoldalú megállapodást kötöttek arról, hogy Kuala Lumpur garantálja a háztartási vendégalkalmazottak védelmét és munkakörülményeik javítását.

Három évvel ezelőtt Kambodzsa is hasonló tilalmat vezetett be a malajziai munkavállalásra vonatkozóan.

Ázsiában kutya dolog cselédnek lenni

Nemcsak Malajziában történnek ilyesmik, számos más ázsiai országban is tömegével szenvednek az embertelen bánásmódtól és a lényegében rabszolgai sortól a háztartási alkalmazottak. Kuvaitban például sok család alkalmaz szegény országokból származó cselédeket, és gyakran törvénytelen és embertelen eszközökkel teszik őket rabszolgájukká. Egy 2005-ös jelentés emberkereskedelmet tárt fel Kuvaitban: Indiából, Bangladesből és Srí Lankáról közel 2000 nőt csempésztek az országba 1991 óta, hogy aztán minden emberi jogi és munkajogi szabálynak fittet hányva dolgoztassák őket cselédként. A kuvaiti törvények kizárják a külföldi munkaerőt a munkapiacról, ezért a jobb megélhetés reményében érkező asszonyok teljesen kiszolgáltatottak. Fizikai bántalmazás, uzsora, elszigeteltség és szexuális zaklatás a sorsuk, a megfélemlített nők pedig nem mernek a rendőrséghez fordulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik