Közélet

Talicskahalászat és Kinder-tojás a legjobb rendőrségi videókon

A rendőrség rendszeresen dokumentálja videókkal és képekkel a munkáját. A legjobb mozikból és képgalériákból válogattunk. Lesz itt hosszú másodpercekig mutatott Kinder-tojás, kemény harc egy talicskáért, és egy tanácstalanul álldogáló birka is.

Bár a közelmúltban több magyar vígjáték is bekerült a mozikba, összességében azért hiány volt belőlük. Ám annak sem kellett keseregnie, aki könnyed szórakozásra vágyott, a rendőrség ugyanis kielégítette ezt az igényt is, például, az ilyen videóival:

Néma videó a tájékoztatásról

A fenti, talicskázós videó mellett érdekes alkotás a hang nélküli, “Időseket tájékoztat a körzeti megbízott” című is. A főszereplő ebben egy rendőr és egy idős néni, akik hosszasan beszélnek. A beszélgetésből viszont semmit nem hallunk, ezért is olyan különleges ez a videó.

A sikerekről is esik szó

Van happy endes alkotás is, ez a “visszakapta a kerékpárt” címet kapta.

Jól nézze meg, ez egy tojás

És vannak olyan alkotások is, amelyeknek főleg az eleje erős, ide sorolható, az alábbi, “Tojás” című:

Bárányok

A rendőrség ugyanakkor nemcsak videóban, képi megjelenítésben is erős. Az alábbi kép a “Bárányok már nem hallgatnak” című hírhez készült.

A története pedig a következő:

“Folyamatosan bégettek a bárányok egy Hódmezővásárhely külterületén lévő tanyán, ezért a szomszéd elhatározta, hogy ellopja azokat. A 33 éves M. Mihály társával 2014. február 19-ére virradó éjszaka ment be az ingatlanba. A két ott lévő jószág mellett egy aggregátort és egy fűrészt is elvittek. A bejelentést követően a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói és a helyi körzeti megbízott két órán belül megtalálták az állatokat és visszaadták a sértettnek. M. Mihály és K. József ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Gyorsított eljárásban állnak bíróság elé.”

Tyúkok

Izgalmas fotók jönnek szembe az “Elfogták a tyúktolvajokat című” cikknél is, ami a következő bűnügyet mutatja be:

“Egy 75 éves madarasi néni tyúkjait lopták el ismeretlen tolvajok február 20-án. A pihenőnapját töltő helyi körzeti megbízott a bejelentést követően azonnal munkához látott. Pár órával később már gyanúsítottként hallgattak ki két férfit.”

Ez pedig a magyar valóság, avagy az ember, aki “Ipari ezüstöt és rézhulladékot akart elvinni” a  munkahelyéről:

Képsorozat az eldőlt bicikliről

A legjobb mégsem a fenti két képgaléria, hanem az, amelyik az “Elesett egy biciklis Zalaapáti külterületén” című cikkhez készült.

Olvasói sztorik