Közélet

Szigethalom: megkéselt sportolók, felmentett vádlottak

Két fiatal ökölvívót szurkáltak össze szilveszter éjszaka, egyikük életmentő műtéten esett át. Mindkét fiú élete veszélyben forgott. A bíróság szerint a bizonyítékok nem állják meg a helyüket.

Felmentette a Budapest Környéki Törvényszék azt a két fiatalt, akik a vád szerint 2012 szilveszterén késsel megsebesített két másik bulizót Szigethalmon. A páros emberölés kísérlete miatt állt bíróság előtt. Az ítéletet azzal indokolták, hogy a terhelő bizonyítékok sem egyenként, sem összességében nem voltak alkalmasak arra, hogy megállapítsák a bűnösségüket, ráadásul a vádlottak és az egyik megsebesített fiú vallomása is ezt a döntést segítette.

Hajszálon múlt az életük

A megkéselt sportolók esetétől hetekig napi rendszerességgel lehetett hallani, számos részletre azonban csak tavaly októberben, a büntetőper kezdetekor derült fény. Amit korábban is tudni lehetett, hogy két fiatalt szurkáltak össze a kis híján végzetes éjszakán, Sávoly Gergőt az MTK ökölvívó szakosztályának fiatal bunyósát és a nála egy évvel idősebb birkózót – az akkor mindössze 19 éves – Bozsányi Gergőt. Előbbi sportolót több késszúrás érte, társát “csak” egy, ám ennek ellenére életmentő műtéten kellett átesnie. Mindkét sérült élete veszélyben forgott. A rendőrök két fiatalt gyanúsítottak meg, a 17 éves fiút már akkor elfogták, 22 éves társa pedig hetekkel később adta fel magát.

Az ügyben idén nyáron emeltek vádat, ám arra csak októberben derült fény, miképp zajlottak az események a szigethalmi sörözőben. A Budapest Környéki Törvényszék akkori közleményéből egyebek mellett kiderült, a sértettek egyike – tehát az egyik sportoló is – bedrogozva mulatozott azon az éjszakán.

A mosdóban estek egymásnak

A néhány hónappal ezelőtti bírósági tájékoztatás szerint 2012.  december 31-én a késő esti órákban a körülbelül 15-20 fős csoport szórakozott a szigethalmi söröző földszintjén. A kocsma emeleti részén eközben a két későbbi sértett társasága szórakozott, körülbelül 20-25-en voltak, szintén barátok, rokonok.

A két csapat tagjai – néhány kivételt leszámítva – nem ismerték egymást, ennek ellenére a megkéselt fiúk társaságból többen lementek az alsó szintre és a lent mulatókkal együtt táncoltak.Mivel a felső emeleten nem volt mosdó, ezért az ott ünnepelők is a lenti mellékhelyiséget használták. A jelenlévők többsége – így a vádlottak és áldozataik is – ittak, ki kevesebbet, ki többet.

Éjfél után az elsőrendű vádlott társaságához csatlakozott unokatestvére, az ügy másodrendű vádlottja. Ám ő egy kis idő után külön ült és egyedül ivott. A másodrendű vádlott, bár nem fogyasztott túl sok alkoholt, rosszul lett, hányingerrel küszködött, így a mosdóba sietett.

Mikor belépett az előtérbe, ott tartózkodtak az áldozatok – a bíróság közleményében csak monogrammal említett – S. G. és  és B. R. G. , valamin további két fiatal, egy fiú és egy lány. B. R. G. kivételével mindannyian kábítószert fogyasztottak. A későbbi késelő elsétált mellettük majd bement a férfi vécébe.

A társaság nem akarta, hogy más is megzavarja őket, ezért amikor az elsőrendű vádlott körülbelül 10 perc múlva be akart menni rokona után, hogy megnézze, hogy van, már nem engedték be. A támadó – aki egyébként szintén fogyasztott aznap kábítószert – többször az ajtóra csapott.  A csapat lány tagja ekkor résnyire kinyitotta az ajtót és kiszólt neki, hogy várjon.

Két fiú, négy szúrás

Mivel az elsőrendű vádlott mindenképpen be akart jutni a mosdóba, nem várt tovább, nagy erővel belökte az ajtót, ezután késelő szembekerült az ökölvívóval. Vitatkozni kezdtek majd összeverekedtek, meglökték, megütötték egymást, a vádlott ezután rántott kést: gyorsan, közepes erővel szúrt, méghozzá hatszor. Három szúrás a sportoló bal mellkasát, egy a jobb vállát és egy a bal lábát érte.

A szurkáló, miután látta, egyedül áll szemben ellenfele barátaival, segítségül hívta rokonát, aki még mindig a mosdóban volt. Unokatestvére kijött, kiabálni kezdett, majd ő is szúrt: ő a másik fiatalt vette célba, aki éppen segíteni próbált földön fekvő, ekkor már erősen vérző barátján. A birkózót a gyomrán érte a találat.

Ezután tört ki a tömegverekedés. A két társaság mulatozó tagjai ugyanis észrevették, mi történt, a mosdó felé futottak, ahol ők is egymásnak estek: különböző tárgyakat, sörösüvegeket, hamutálakat és sörös rekeszeket hajigáltak.

A verekedés ellenére a sérülteket sikerült kivinni az előtérből, a bokszolót az emeleten,  barátját pedig a pult mögött fektették le a mentők kiérkezéséig. Korábban azt nyilatkozták, figyelemmel a támadott testtájékokra, a támadások módjára és körülményeire, eszközeire és a sérülésekre – mindkét fiatal könnyedén meghalhatott volna.

Nem jogerős

Az ítélet másodfokon folytatódik, mert bár a páros érthető módon tudomásol vette a döntést, az ügyész fellebbezett – derült ki a Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatásából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik