Iskolásoknak adtak el a kábító anyagot Szabolcsban

A diákok között elterjedt, hogyan és kitől lehet beszerezni a bódítószert. A rendőrség két férfit gyanúsít.

Kóros szenvedélykeltés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 45 éves férfi és 53 éves társa ellen, amiért rendszeresen adtak kábító hatású szert iskolásoknak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a diákok között elterjedt, hogy kitől szerezhetnek bódítószert. Mindkét férfi vásárosnaményi lakásában bonyolította az üzletet. A fiatalok házhoz mentek az anyagért, ha szükségét érezték és volt rá pénzük.

A rendőrök az egyik gyanúsított lakásában egy kilogramm por illetve kristályos szerkezetű anyagot, és 12,8 gramm zöld színű kábítószergyanús anyagot foglaltak le. A rendőrség mindkettejüket őrizetbe vette.

Ajánlott videó mutasd mind

Budapesten még minimum hat hónapig nem lesz turizmus, és ezt már nem sokan bírják ki

Az újabb határzárral tovább tart a budapesti turizmus mélyrepülése, és a fővárosi vállalkozók nemhogy nem kaptak mentőövet, de ki is vannak zárva az állami pályázatokból. A főváros turizmusáért, fesztiváljaiért és arculatáért felelős Faix Csaba szerint ez igazságtalan, és a kormányzati segítség azért is fontos lenne, mert ha a most csődbe jutó éttermek, bárok, szállodák zárva lesznek, akkor a tavasszal visszatérő turisták azt látják majd, hogy Budapesten már nincs semmi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.